Közel 838 ezer forint gyűlt össze a Nyárbúcsúztató jótékonyági napon

2026-08-30 12:45:00 | Pintér-Papp Eszter | Pintér Ádám | Pápa-közélet | 2,1 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
A hagyományos Nyárbúcsúztató jótékonysági napon a közösség ereje ismét megmutatkozott, melyet Pődör László, Juky szervezett. Az esemény során 837 ezer 855 forint gyűlt össze az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány javára, köszönhetően a nagylelkű felajánlásoknak. A rendezvényen számos fellépő, köztük Kasza László és a DuettVárázs Produkció, szórakoztatta a közönséget, míg a gyerekek számára különböző programok, mint ugrálóvár és kézműves vásár álltak rendelkezésre. A jótékonysági főzés keretében Juky és segítői pörkölttel készültek, amellyel a vendégek támogathatták az alapítványt. A nap végén Pődör László átadta a felajánlásokat dr. Schveighoffer Zitának, az alapítvány kuratóriumi elnökének, így a rendezvény valódi segítséget nyújtott a pápai beteg gyermekek számára.

Ismét megmutatkozott a közösség ereje a hagyományos Nyárbúcsúztató jótékonysági napon, melynek főszervezője idén is Pődör László, Juky volt. A rendezvény bevételével a hagyományokhoz hűen az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítványt támogatták, a nap végére 837 ezer 855 forint gyűlt össze a nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően.

Pápán évek óta a nyár végének egyik fontos jótékonysági eseménye a volt Kilián lakótelepi játszótéren és környékén megrendezett program. Juky ezúttal is megszervezte a napot, és ahogy az elmúlt években, most is sokan álltak mellé, hogy a rendezvény egyszerre legyen szórakoztató és jelentsen valódi segítséget a beteg gyermekeknek.

A színpadon egész nap egymást váltották a fellépők, akik önzetlenül vállalták a szereplést. Kasza László, a DuettVárázs Produkció, a Kupi Pálinkások, a Ritmus Bt., a Papen Music, az Antika Anti Family Music, a Gráciák, valamint a Party Band is hozzájárult a rendezvény sikeréhez. A rendezvény házigazdája Gyúrós Imre volt.

A programokból a gyerekek és a családok sem maradtak ki. Délután ugrálóvár, retro körhinta, sakk-kihívás, babamasszázs-szőnyeg, különleges társasjátékok és kézműves vásár is várta a résztvevőket.

A nap egyik fontos eleme ezúttal is a jótékonysági főzés volt. Juky és segítői, „angyalai” pörkölttel, tarhonyával és savanyúsággal készültek, a vendégek pedig adományaikkal támogathatták az alapítványt.

A megjelenteket a nap folyamán Gőgös Zoltán, az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány társalapítója, Unger Tamás, a városrész önkormányzati képviselője és később Ujvári Szilvia országgyűlési képviselő is köszöntötték.

Az összefogás eredménye pedig ezúttal sem maradt el, 837.855 forint gyűlt össze az alapítvány javára. A felajánlásokat este Pődör László, Juky adta át dr. Schveighoffer Zitának, az alapítvány kuratóriumi elnökének.

Szombaton Juky szervezése, a fellépők önzetlen közreműködése, a segítők munkája és a vendégek adományai együtt tették lehetővé, hogy egy vidám nyárbúcsúztató napból ismét kézzelfogható segítség legyen a pápai beteg gyermekek számára.


Címkék: #Jótékonyság #nyárbúcsúztató #Juky #Pápa #Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás