Új évad, új lehetőségek

2026-08-28 09:15:00 | Horváth Andrea | Pápa-kultúra | 2,1 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
A Jókai Mór Művelődési Központ idén felnőtt színházi bérletsorozatot indít, amely a Voyta bérlet néven hat előadást kínál. Az első előadás, a SpanyolHátha című vígjáték, október 3-án, 19 órakor kerül bemutatásra a pápai színpadon, a Hangjegy Színház előadásában. Cseh-Müller Orsolya, a művelődési központ színházi évadért felelős munkatársa hangsúlyozta, hogy a bérletsorozat összeállításánál a műfaji sokszínűség volt a cél, így humoros darabok mellett klasszikus krimi és női monodráma is szerepel a programban. A központ a közönség igényeire reagálva átalakította a bérletrendszert, és külön jeggyel látogatható előadásokat is tervez, hogy azok is részt vehessenek a programokon, akik nem kívánnak bérletet váltani. A Voyta bérlet iránti érdeklődés már most is jelentős, a szervezők pedig arra biztatják a színházkedvelőket, hogy éljenek a kedvezményes lehetőségekkel.

Az idei évadban egy felnőtt színházi bérletsorozattal várja a színházkedvelő közönséget a Jókai Mór Művelődési Központ. A Voyta bérlet hat előadást kínál.

Az évad első előadását október 3-án, 19 órakor láthatja a közönség a pápai színpadon. A SpanyolHátha című vígjátékot a Hangjegy Színház hozza el Pápára. A történet szerint két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Az egyikük a feleségével, Fay-jel érkezik, míg a másikuk egy idősödő sorozatszínész, Howard, aki a nála húsz évvel fiatalabb partnerével van. A nyaralás során a félreértések, humoros helyzetek és titkok kerülnek előtérbe.

Cseh-Müller Orsolya, a Jókai Mór Művelődési Központ színházi évadért felelős munkatársa elmondta, az idei bérletsorozat összeállításánál fontos szempont volt a műfaji sokszínűség. A hat előadás között a humoros darabok mellett klasszikus krimi, női monodráma, zenés klasszikus, valamint a helyi amatőr színjátszók, az SK Társulat produkciója is helyet kapott.

A művelődési központ az elmúlt időszakban folyamatosan figyelte a színházlátogatási szokásokat és a közönség igényeit, ezekre reagálva alakította át a korábbi bérletrendszert. A délutáni bérletsorozat megszűnik, a délutáni előadások azonban továbbra is elérhetők lesznek.

Azoknak sem kell lemondaniuk a délutáni színházi programokról, akik nem szeretnének bérletet váltani. A tervek szerint egyedi, külön jeggyel látogatható előadásokat is meghirdetnek, így a közönség szabadon választhat majd az egyes produkciók közül. A művelődési központ ezzel azoknak is szeretne kedvezni, akik nem kívánnak egy teljes évadra elköteleződni.

A Voyta bérlet iránt ugyanakkor már most is nagy az érdeklődés. A tavasszal meghirdetett bérletek a nyári időszakban is szépen fogytak, ami a szervezők szerint azt jelzi, hogy a változatos kínálatra és a kedvező árra igény van a pápai közönség körében. A bérletváltásra továbbra is van lehetőség. A szervezők minden színházkedvelőt arra biztatnak, hogy használják ki a kedvezményes lehetőséget, és legyenek részesei az új, sokszínű színházi évadnak.


Címkék: #jmk #bérlet #színház #voyta

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás