Borbély András újra a világ legjobbjai között bizonyíthat
2026-08-22 12:00:00 | Haraszti Gábor | Borbély András - Facebook | Pápa-sport | 2,6 perc | |
Az AI által generált összefoglaló:
Augusztus 28. és 30. között Budapest ad otthont a hatodik Hungarian Darts Trophynak az MVM Dome-ban, ahol Borbély András, a 21 éves darts játékos második alkalommal lép színpadra. Borbély András az utóbbi időszakban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a WDF-versenyeken, és jelenleg a világranglista 14. helyén áll. A Szuperligában is szerepel, ahol a nyolcas döntőbe jutást érő pozícióban van, és a selejtező október végén dől el. Tavaly a Hungarian Darts Trophy során Luke Woodhouse ellen játszott, és bár kikapott, elégedett volt a teljesítményével. Az idei versenyre való felkészülés során Borbély András napi edzéseket végez, és a hazai közönség mellett további három magyar játékos, Bíró Milán, Major Nándor és Kádár László is részt vesz a mezőnyben.

Augusztus 28. és 30. között ismét Budapest kerül a darts világának középpontjába, hiszen az MVM Dome-ban rendezik meg a hatodik Hungarian Darts Trophyt. A rangos PDC-versenyen második alkalommal léphet színpadra a korábban pápai színekben versenyző, 21 esztendős Borbély András, aki remek formában várja a hazai közönség előtti megmérettetést.
Borbély András az elmúlt időszakban kiváló eredményeket ért el a WDF-versenyeken. A horvátországi Makarskában rendezett négynapos sorozat különösen jól sikerült számára: a hétvége során döntőbe jutott, majd meg is nyerte az egyik versenyt. A megszerzett 135 pontnak köszönhetően jelenleg a WDF világranglista 14. helyén áll.

A magyar mezőnyben a Szuperligában szerepel, amelynek szintén komoly tétje van. A sorozatból egy játékos szerez indulási jogot a PDC világbajnokságára, Borbély pedig jelenleg a nyolcas döntőbe jutást érő pozícióban áll. A selejtező várhatóan október végén dől el. A Hungarian Darts Trophy tavaly is emlékezetes maradt számára. Akkor Luke Woodhouse ellen lépett színpadra, és bár 6-4-re kikapott, teljesítményével elégedetten hagyhatta el a színpadot. Három bullos kiszállót is dobott a mérkőzésen, és úgy érzi, abból a találkozóból idén is meríthet.
- Nagyon jó emlékeket adott nekem az a mérkőzés, és nagyon várom, hogy idén is újra ott állhassak majd. Ha úgy tudnék szerepelni, mint tavaly, akkor nagyon elégedett lennék.
Az idei részvételért júliusban kellett megküzdenie. Négy mérkőzést kellett megnyernie a kvalifikációhoz, és bár kívülről simának tűnhettek a találkozók, Borbély szerint minden mérkőzés komoly koncentrációt igényelt.

Az MVM Dome-ban ezúttal is a dartsvilág legnagyobb sztárjai ellen bizonyíthat. A sorsolást a PDC a verseny előtti napon, csütörtök délután készíti el, így a magyar játékos csak ekkor tudja meg, ki lesz az ellenfele. Borbély szerint nincs olyan játékos, akit különösen szeretne vagy éppen elkerülne.
- Ezek a játékosok mind a világ elitjébe tartoznak. Tulajdonképpen bárki is lesz az ellenfelem, nem én leszek az esélyes, ez egyértelmű. Ismertebb név lényegében mindenki, de ha párat ki kellene emelni, akkor Josh Rockot, Luke Woodhouse-t, Ryan Joyce-t, Cameron Menzies-t és Joe Cullent tudnám mondani.
A felkészülés a Trophyra a megszokott módon zajlik. Borbély minden nap edz, és elsősorban a mérkőzéshelyzetek gyakorlására helyezi a hangsúlyt. Sokat játszik gép ellen, emellett 121-es és 170-es játékokat, valamint különböző dobógyakorlatokat is végez.
A Hungarian Darts Trophyn rajta kívül további három magyar játékosnak szurkolhat a hazai közönség: Bíró Milán, Major Nándor és Kádár László is ott lesz a mezőnyben.

Ez is érdekelheti: