„Krisztushoz szeretném vezetni a rám bízottakat” — Darnai János a Szent Anna Plébánia új kormányzója

2026-08-05 14:12:00 | Horváth Andrea | egyházaink | 2,4 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
Augusztus 1-től Darnai János tölti be a Szent Anna Plébánia kormányzói szolgálatát, ahol személyes bemutatkozásában hivatásáról és papi küldetéséről beszélt. Darnai János elmondta, hogy a hit már gyermekkorában fontos szerepet játszott az életében, és saját belső keresése vezette el a kereszténységhez. A pápai református gimnázium után felismerte, hogy Isten a papi szolgálatra hívja, ezért ezt az utat választotta. Az elmúlt tíz évben a Padányi Katolikus Iskolában szolgált, és most a Szent Anna Plébánia közösségének szolgálatát tekinti elsődleges feladatának, miközben szeretne a város életében is aktívan részt venni. Darnai János hangsúlyozta, hogy szolgálatának középpontjában Krisztus áll, és célja, hogy a plébániai közösség Krisztus-központú szemléletét erősítse, végső soron közelebb hozva az embereket Istenhez.

Augusztus 1-től Darnai János látja el a Szent Anna Plébánia kormányzói szolgálatát. Az új lelkipásztor személyes hangvételű bemutatkozásában hivatásának történetéről, papi küldetéséről és pápai terveiről is beszélt.

Mint elmondta, a hit már gyermekkorában különleges módon jelent meg az életében. Nem csecsemőként keresztelték meg, hanem saját belső keresése vezette el a kereszténységhez. Gyermekként sokat olvasott, és egy családi határidőnaplóban talált rá a Miatyánkra, amely felkeltette érdeklődését. Ez indította el azon az úton, amely végül a hittanhoz, a keresztséghez, majd a ministráláshoz vezetett.- Folyamatában hívott meg engem az Isten. Nem volt egyetlen rendkívüli pillanat, hanem lépésről lépésre mutatta meg az utat - fogalmazott.

Darnai János a pápai református gimnáziumban érettségizett, ahol - mint mondta - meghatározó tanároktól tanulhatott, akik egész életére nagy hatással voltak. Bár egyetemi továbbtanulásra is lehetősége lett volna, végül felismerte, hogy Isten a papi szolgálatra hívja, ezért erre az útra lépett.

Az elmúlt tíz évben a Padányi Katolikus Iskolában szolgált lelkiigazgatóként és lelkivezetőként. Ezt az időszakot meghatározó, szép szolgálatként említette, ugyanakkor örömmel érkezik új állomáshelyére. Elsődleges feladatának a Szent Anna Plébánia közösségének szolgálatát tekinti, de hangsúlyozta, hogy szeretne az egész város életében is jelen lenni. Kiemelte elődje, Ferenc atya több mint négy évtizedes szolgálatát, amelyet példaértékűnek nevezett.

- Szeretném azt a krisztusi értéket továbbadni, amelyet Ferenc atya negyvenegy éven keresztül képviselt itt. Azt a tudást és tapasztalatot, amelyet az elmúlt években kaptam, a pápai közösség javára szeretném fordítani - mondta.

Arra a kérdésre, hogy milyen lelkipásztori hangsúlyokat tart a legfontosabbnak, egyértelmű választ adott: szolgálatának középpontjában Krisztus áll.Úgy fogalmazott, hogy minden keresztény közösség forrása és csúcspontja Krisztus, ezért a pap feladata elsősorban az, hogy az embereket hozzá vezesse. Szeretné, ha a plébániai közösségben is ez a Krisztus-központú szemlélet erősödne, amely végső soron Istenhez közelebb viszi az embereket.

A szolgálatával kapcsolatban egyetlen kívánságot fogalmazott meg: - Azt szeretném, hogy amikor egyszer visszatekintünk erre az időszakra, azt lehessen mondani: jó pásztor voltam.


Címkék: #szent anna plébánia #kormányzó #darnai jános

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás