Jó rajtot venne a Perutz FC Pápa

2026-07-25 09:00:00 | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 1,1 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
Hétvégén megkezdődik az NB III-as labdarúgó-bajnokság, ahol a Frutti Drink-Perutz FC Pápa hazai pályán fogadja a Király SE csapatát. A pápaiak célja, hogy győzelemmel indítsák az új idényt, de Jurik Patrik vezetőedző nehéz mérkőzésre számít a zártan védekező ellenfél ellen. A szurkolók támogatása tavaly nagy jelentőséggel bírt, és a csapat bízik benne, hogy idén is szép számú közönség előtt játszhatnak. A mérkőzés július 25-én, szombaton 17:30-kor kezdődik a Perutz stadionban. Emellett a csapat két új játékost is bejelentett: Mayer Máté Dombóvárról és Szabó Kornél Zalán Balatonfüredről érkezett.
Hétvégén megkezdődik az NB III-as labdarúgó-bajnokság, a Frutti Drink-Perutz FC Pápa pedig hazai pályán fogadja a Király SE együttesét. A szombathelyi csapat a csoport egyik újonca, a pápaiak célja, hogy győzelemmel indítsák az új idényt.

A szombaton 17:30-kor kezdődő találkozó Jurik Patrik vezetőedző szerint nem lesz könnyű feladat.
- Nehéz mérkőzésre számítunk egy zártan védekező ellenfél ellen, nagyon figyelnünk kell az esetleges labdavesztésekre, jól kontráznak, veszélyes, gyors szélsőkkel rendelkeznek. Úgy gondolom, a koncentráció lesz a szombati mérkőzés kulcsa. A tavalyi szezonban végig kitartottak mellettünk a szurkolóink, láthattuk az utolsó mérkőzésen is, mennyit jelentett játékosainknak a támogatásuk. Bízunk benne, hogy idén is szép számú közönség előtt játszhatjuk hazai mérkőzéseinket - fogalmazott a Perutz FC vezetőedzője.

A találkozót július 25-én, szombaton 17:30-kor rendezik a Perutz stadionban. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy két új játékost jelentettek be a sárga-kékek, Mayer Máté Dombóvárról, Szabó Kornél Zalán Balatonfüredről érkezett a Várkert útra.


Címkék: #Perutz #labdarúgás #király se #előzetes

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás