Zárókoncerttel ért véget a Dunántúli Református Kántorképző
2026-07-21 16:00:00 | Horváth Andrea | egyházaink | 3,2 perc | |
Az idei Dunántúli Református Kántorképző tanfolyam záró istentisztelettel és koncerttel ért véget az Ótemplomban, ahol negyven hallgató vett részt, ami rekordlétszámot jelent az elmúlt öt évben. A tanfolyam célja a leendő kántorok felkészítése a gyülekezeti szolgálatra, amelyet Parola Csaba karnagy vezetett. A résztvevők a záróalkalmon bemutatták tudásukat, és a koncert során magyar egyházzenei műveket adtak elő. A hallgatók között volt Nagy Kála Panna, aki zongoratanára ajánlására jelentkezett, és Nagy Dániel Áron, aki sikeres részkántorvizsgát tett. A kántorképzés jövője biztató, a fiatalok lelkesedése pedig megerősíti a több mint három évtizedes hagyomány folytatását.
Az Ótemplomban tartott záró istentisztelettel és koncerttel fejeződött be az idei Dunántúli Református Kántorképző tanfolyam. A háromhetes képzésen idén negyven hallgató vett részt, ami az elmúlt öt év legmagasabb létszámát jelenti. Az 1991 óta működő tanfolyam a gyülekezeti szolgálatra készíti fel a leendő kántorokat, szakmai vezetését immár ötödik éve Parola Csaba karnagy látja el.
A résztvevők a záróalkalmon adtak számot az elmúlt hetek során megszerzett tudásukról. A koncert első részében a felsőbb éves hallgatók karvezetőként mutatkoztak be, majd a nagykórus magyar egyházzenei műveket szólaltatott meg. Az istentiszteleten a képzés tapasztaltabb orgonistái is szolgáltak. Parola Csaba elmondta, hogy az idei év különösen sikeres volt, hiszen nemcsak a hallgatók száma döntött rekordot az elmúlt évekhez képest, hanem a tanári kar is stabilan működik.
- Csodálatos diákjaink vannak, nagyon lelkesek és szorgalmasak. Nagy öröm számomra, hogy immár harmadik éve ugyanaz a pedagógusközösség tér vissza tanítani, így egy jól összeszokott csapattal dolgozhatunk - fogalmazott a karnagy.
A háromhetes bentlakásos képzés intenzív munkát kíván a résztvevőktől. A hallgatók a hét minden napján zenei és egyházzenei tárgyakat tanulnak, miközben vasárnaponként gyülekezeti szolgálatot is végeznek. A tanfolyam utolsó napjai a vizsgákról szólnak: idén négy hallgató tett sikeres kántorvizsgát. Parola Csaba szerint a kántorképzés jövője biztató. Bár a szervezés évről évre nagy feladatot jelent, a fiatalok lelkesedése megerősíti, hogy érdemes folytatni a több mint három évtizedes hagyományt. - Többen már a tanfolyam végén azt kérdezték, miért nem négyhetes a képzés. Ez jól mutatja, hogy bár mindenki elfárad, szívesen maradnának még - mondta.
Az idei hallgatók között volt az első alkalommal részt vevő Nagy Kála Panna is, aki zongoratanára ajánlására jelentkezett a kántorképzőbe. - Szeretek zenélni és énekelni, ezért jöttem el. Nagyon sokat tanultam, különösen zeneelméletből, és sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Ráadásul itt a tanulás is élvezetes volt - mesélte.
A fiatal résztvevő számára különleges emlék marad, hogy a tanfolyam ideje alatt ünnepelhette születésnapját. Társai az esti áhítaton köszöntötték fel énekkel. Bár a sűrű napirend és a napi több tanóra a három hét közepére alaposan kifárasztotta, úgy érzi, minden perc megérte.
Az ötödik éve visszatérő Nagy Dániel Áron számára az idei tanfolyam újabb fontos mérföldkő volt: sikeres részkántorvizsgát tett hangszerből és karvezetésből. Mint elmondta, a teljes kántori képesítéshez négy fő területen - hangszerjátékból, karvezetésből, énektanításból és gyülekezeti énekből - kell vizsgát tenni. A pécsi Kertvárosi Református Gyülekezetben már jelenleg is szolgáló fiatal szerint a háromhetes kurzus komoly fizikai és szellemi kihívást jelent, hiszen egy egész tanév anyagát sűrítik néhány hétbe. Úgy látja ugyanakkor, hogy a képzés folyamatosan fejlődik. - Egyre gyakorlatközpontúbb a tanmenet. A cél az, hogy azt tanuljuk meg, amire valóban szükségünk lesz a gyülekezeti szolgálatban. A hangszeres képzés is megújult, ami sokat segít a felkészülésben - mondta.