Súlyosan megsérült a Perutz gólszerzője

2026-07-11 16:11:00 | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 1,6 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
A Frutti Drink-Perutz FC Pápa második nyári felkészülési mérkőzését a Balatonalmádi ellen játszotta, és 2-1-es győzelmet arattak. Az első félidőben Sipos-Kiss Dániel és Erdei góljaival kétgólos előnyre tettek szert, azonban Sipos-Kiss Dániel súlyos sérülést szenvedett a 43. percben. A mentők a helyszínen ellátták, és később kiderült, hogy felkartörést szenvedett. A második félidőben a Balatonalmádi szépített, de a Perutz megőrizte előnyét, és megnyerte a mérkőzést. Jurik Patrik vezetőedző a játékos sérüléséről beszélt, és a csapat felkészülése július 14-én folytatódik Vitnyéden.
A Frutti Drink-Perutz FC Pápa második nyári felkészülési mérkőzését a szintén NB III-as szereplésre készülő Balatonalmádi ellen vívta. A Perutz Stadion centerpályáján rendezett találkozón a pápaiak 2-1-es győzelmet arattak, az örömöt azonban beárnyékolta Sipos-Kiss Dániel súlyos sérülése.

A hazai együttes már az első félidőben magabiztos előnyre tett szert. A 15. percben Sipos-Kiss Dániel egy remek egyéni akció végén juttatta vezetéshez a Perutzot, majd húsz perccel később Erdei növelte az előnyt, így a pápaiak kétgólos vezetéssel mehettek szünetre.

A 43. percben azonban megtört a lendület. Sipos-Kiss Dániel egy szerencsétlen földre érkezést követően súlyos sérülést szenvedett. A mentőszolgálat munkatársai a helyszínen ellátták, a vizsgálatok pedig megállapították, hogy felkartörést szenvedett.
A második játékrészben már érződött a történtek hatása a pályán. A Balatonalmádi a 81. percben Ács révén szépített, de a Perutz megőrizte előnyét, és 2-1-re megnyerte a felkészülési találkozót.

A mérkőzés után Jurik Patrik vezetőedző is elsősorban játékosa sérüléséről beszélt.
- A mai meccset nehéz szakmai szempontból értékelni, Dani sérülése beárnyékolja a mai napot. Innen is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki, a második félidőben mindenkinek ott volt a fejében ez a szituáció. Az első félidőben nagy fölényben játszottunk, a srácok szépen megoldották a feladatot - fogalmazott a vezetőedző.

A Frutti Drink-Perutz FC Pápa felkészülése július 14-én folytatódik, amikor a csapat Vitnyéden lép pályára következő edzőmérkőzésén.


Címkék: #Perutz #felkészülés #labdarúgás

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás