Intenzív munka zajlik a Perutz FC-nél

2026-07-06 09:43:00 | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 1,9 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
Lezárult a Frutti Drink-Perutz FC Pápa nyári felkészülésének első hete, amely során a játékosok kemény edzésprogramot követtek. Az alapozás során hat edzés szerepelt, és a játékosok egyéni futó- és konditermi feladatokat is végeztek. A pápai csapat öt felkészülési mérkőzést játszik a bajnoki rajtig, három hazai és két idegenbeli találkozóval. Jurik Patrik vezetőedző elégedett a kezdéssel, hangsúlyozva a fizikális terhelés fontosságát az első napokban, majd a taktikai elemek bevezetését. A bajnokság már három hét múlva kezdődik, így a csapatnak sűrített edzésprogramra kell készülni, és várhatóan keretbeli változások is lesznek.
Lezárult a Frutti Drink-Perutz FC Pápa nyári felkészülésének első hete. A szakmai stáb kemény programmal indította az alapozást: a játékosok a közös edzések megkezdése előtt egyénileg elvégzendő futó- és konditermi feladatokat kaptak, az első héten pedig összesen hat edzés szerepelt a programban.

A pápai együttesre öt felkészülési mérkőzés vár a bajnoki rajtig. Három alkalommal hazai pályán, kettőn pedig idegenben lépnek pályára Jurik Patrik tanítványai.
Felkészülési mérkőzések
• 2026. július 8. (szerda), 18:00: VSC Veszprém-Perutz FC
• 2026. július 11. (szombat), 10:00: Perutz FC-Balatonalmádi
• 2026. július 14. (kedd), 18:30: Vitnyéd-Perutz FC
• 2026. július 17. (péntek), 18:30: Perutz FC-Mezőörs
• 2026. július 18. (szombat), 10:00: Perutz FC-Slovan Levice

A felkészülés első hetéről Jurik Patrik vezetőedző értékelt:
- Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy az idei szezont is az NB III-ban kezdhetjük, bár ez csak későn vált hivatalossá, így elég stresszesen telt a szünet. A játékosok a két hét pihenő után otthon elvégzendő programot kaptak, ezért megfelelő állapotban tudtuk hétfőn elkezdeni a közös munkát. Az első három napon kizárólag a fizikális terhelésen volt a hangsúly, ezt különböző játékformákkal próbáltuk megvalósítani, és az edzések végén látott arcok alapján ez sikerült is. Csütörtökön kissé megtörtük a hetet, akkor a taktikai elemek kerültek előtérbe, pénteken ismét nagyobb terhelés következett, szombaton pedig egymás közti játék zárta a programot.

A vezetőedző hozzátette, hogy kevés idő áll rendelkezésre a bajnoki rajtig.
- Szűkös az időnk, hiszen már három hét múlva kezdődik a bajnokság, ezért lesznek olyan napok is, amikor két edzés vagy egy edzés és egy felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A keretben lesznek változások, ezekről várhatóan a héten tudunk bővebb tájékoztatást adni.


Címkék: #felkészülés #Perutz #labdarúgás

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás