Képben vagyunk! Fotókiállítással zárult a pápakovácsi tehetséggondozó program
2026-06-23 20:00:00 | Haraszti Gábor | Pápa-kultúra | 4,7 perc | |
Az AI által generált összefoglaló:
A "Képben vagyunk!" című tehetséggondozó program eredményeit ünnepélyes projektzáró rendezvény keretében mutatták be a Pápakovácsi Kastély Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában. A program a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg, ahol a diákok fényképezést és videókészítést tanultak, és a munkájukat egy negyven alkotásból álló fotókiállításon mutatták be. A Pápai Tankerületi Központ is hozzájárult a projekt megvalósításához, amely során a tanulók kreatív és tudatos digitális eszközhasználatra is képessé váltak. A diákok különböző pályázatokon is sikeresen szerepeltek, és közös kirándulások során gazdag tapasztalatokat szereztek. A program jövője szakköri formában folytatódhat, és a bemutatott alkotásokat a helyi közösség is megismerheti a pápakovácsi falunapon.

Ünnepélyes projektzáró rendezvényen mutatták be a Képben vagyunk! című tehetséggondozó program eredményeit a Pápakovácsi Kastély Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult kezdeményezés során a tanulók a fényképezés és videókészítés világával ismerkedhettek meg, munkájuk gyümölcsét pedig egy negyven alkotásból álló fotókiállításon tárták a közönség elé.
.JPG)
A program a Tehetségközelben komplex tehetséggondozó pályázat keretében valósult meg. A projekt 2025 decemberétől 2026 júliusáig tartott, és 3 millió 800 ezer forintos támogatást nyert el. A megvalósításhoz a Pápai Tankerületi Központ további közel 625 ezer forinttal járult hozzá, amelyből speciális fotós eszközöket szereztek be.
.JPG)
A projektzáró rendezvényen Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója hangsúlyozta: a program kiváló példája annak, hogyan találkozhat a hagyományos pedagógiai munka a 21. század technológiai és kreatív kihívásaival. Mint fogalmazott, a mai gyermekek olyan világban nőnek fel, ahol a digitális tartalmak mindennapjaik részét képezik, ezért különösen fontos, hogy ne csupán fogyasztói, hanem tudatos alkotói is legyenek ezeknek a tartalmaknak.
.JPG)
Pintérné Szőke Erika intézményvezető elmondta, hogy a programban a pápakovácsi iskola különböző korosztályú tanulói vettek részt. A legnagyobb érdeklődés a harmadik osztályosok körében mutatkozott, de felső tagozatos diákok is bekapcsolódtak a munkába. A foglalkozások célja az volt, hogy a gyerekek megtanulják tudatosan használni azokat a digitális eszközöket, amelyek nap mint nap a kezük ügyében vannak.
- A tanulók elsajátították a fényképkészítés és videózás alapjait, megtanulták, hogyan lehet kreatívan és tudatosan használni a telefonokat és más digitális eszközöket - mondta az igazgató.
A projekt eredményei kézzelfogható sikerekben is megmutatkoztak. A résztvevő diákok több pályázaton is eredményesen szerepeltek. A Pápai Vízmű fotópályázatán elismerést szereztek, míg a Fiatalok az épített környezetért országos pályázaton három tanuló vehetett át díjat Budapesten: egy fotó-, valamint két képzőművészeti kategóriában.
.JPG)
A szakmai program megvalósításában a Luminosa Film csapata működött közre. Németh Anna elmondta, hogy a kezdeményezés egy korábbi, Csöglén sikeresen megvalósított tehetséggondozó program tapasztalataira épült. A heti rendszerességgel tartott, másfél órás foglalkozások összesen mintegy hatvan órányi közös munkát jelentettek.
A gyerekek a fotózás alapjaitól indulva fokozatosan jutottak el a tudatos képalkotásig. Megtanulták a kompozíció szabályait, a telefonos fényképezés technikai beállításait, majd kipróbálhatták a digitális fényképezőgépeket és a videokamerákat is. A szervezők fontosnak tartották, hogy a technikai ismeretek mellett a résztvevők kreatív látásmódja is fejlődjön.
A tanulást több különleges program és kirándulás színesítette. A diákok fotótúrán vettek részt Kiscsőszön és Tihanyban, Budapesten pedig ellátogattak a Citadellára, a Light Art Múzeumba és a VR Parkba. Emellett betekintést nyerhettek az analóg fotózás világába is. Schöner Dávid segítségével megismerkedtek a filmes fényképezőgépek működésével, és saját felvételeket készítettek hagyományos filmtekercsre.
1.JPG)
A projekt egyik legfontosabb eleme a közösségépítés volt. A közös kirándulások, alkotómunka és élményszerzés során a résztvevők nemcsak szakmai tudással, hanem maradandó közösségi élményekkel is gazdagodtak.
A program végére 14 diák maradt aktív tagja a csoportnak. Az ő munkáikból állították össze a projektzárón megnyílt, negyven képből álló kiállítást. A rendezvényen a szülők is bekapcsolódhattak az alkotásba: a gyerekek bemutatták, mit tanultak az elmúlt hónapokban, és közösen készítettek fényképeket.
Mike László, a Luminosa Film alapítója szerint a projekt legfontosabb üzenete az, hogy a jó fotó nem a technikai eszközökön múlik.
- Megmutattuk a gyerekeknek az analóg és a legmodernebb digitális technológiát is, de a lényeg ugyanaz marad: a kép először a fejben készül el. Azt próbáltuk megtanítani nekik, hogy gondolatban fogalmazzák meg azt, amit később a fényképen vagy a videón meg szeretnének mutatni - fogalmazott.
A program ugyan hivatalosan lezárult, de a kezdeményezés várhatóan nem ér véget. Az iskola tervei szerint a következő tanévben szakköri formában folytatódhat a munka. A most bemutatott alkotások pedig nemcsak az iskolában maradnak láthatók: a tervek szerint a pápakovácsi falunapon is bemutatják őket, hogy a helyi közösség is megismerhesse a fiatal alkotók tehetségét és munkáját.

Ez is érdekelheti:
- 2025-11-04 A pápai művészek ismét együtt pénteken nyílik a város éves képzőművészeti tárlata
- 2026-01-07 Hogyan tetszett idén a Gyertyafényes Advent? Mondja el a véleményét és nyerjen!
- 2025-09-21 Thai box Három évtizede Pápán
- 2026-07-02 A csend, ami megszólít
- 2026-08-19 Négy új kerékpáros útvonal épülhet Pápán