Új utakon az RCB zenekar
2025-10-21 09:53:00 | Varga András | Varga András | Pápa-közélet | 1,4 perc | |
Az AI által generált összefoglaló:
Molnár Zoltán, az RCB zenekar vezetője bejelentette, hogy a zenekar jövőre ünnepli 10. évfordulóját, ezért egy különleges akusztikus koncertsorozatot szerveztek. A céljuk, hogy a közönség számára egy barátságosabb és közelibb zenei élményt nyújtsanak, amely új minőséget képvisel. A koncerten a zenekar a szokásos felállásban, akusztikus hangszerekkel adta elő a jól ismert feldolgozásaikat és saját dalaikat. Molnár Zoltán hangsúlyozta, hogy az esemény egy örömzene, ahol szabadon kifejezhetik magukat. A zenekar felállása is változott, hiszen Mentes Balázs a doboknál, míg Tulok Zoltán basszusgitáros és Nagy József (Dodi) a csapat tagjai.

Abból az apropóból készültünk a ma estére és erre a kis koncertsorozatra, amit itt a városban fog a kedves közönségünk hallani, hogy jövőre leszünk 10 évesek - mondta Molnár Zoltán az RCB zenekar vezetője - és szeretné a zenekar több arcát is megmutatni. Ez az akusztikus műsor, úgy gondoltuk, egy tökéletes módja annak, hogy a közönségnek tudjunk egy pluszt, egy barátságosabb, közelibb zenei élményt nyújtani, egy új minőséget. Aki pedig ott volt szombaton este a Borhálóban megbizonyosodhatott erről. A fiúk a szokásos szólógitár, basszusgitár, dob, ének felállásban adták elő a tőlük már jól ismert feldolgozásokat és persze saját dalokat. Az, hogy az elektromos hangszereket lecseréltük akusztikus hangszerekre, a hangszerelés is természetesen ennek függvényében változott - mondta Molnár Zoltán - Ami a legfontosabb, hogy egy örömzenét kell elképzelni, ahol mindent szabad, ahol a saját lelkünkből tudunk olyan dolgokat játszani, amit tényleg szívből szeretnénk. A felállás is változott egy kicsit, március óta Mentes Balázs ül a doboknál, Tulok Zoltán basszusgitáros és Nagy József (Dodi) pedig már a kezdetektől erősíti a csapatot - mondta végül Molnár Zoltán zenekarvezető, aki ezúttal akusztikus gitáron játszik. Mint ahogy már az első fellépésen is kialakult a koncert után azonnal beszélgetni, sztorizgatni kezdtek a hallgatóság és a zenészek.
Ez is érdekelheti: