Molnár Bálint: Nem árulunk zsákbamacskát!

2025-09-23 11:53:00 | Györgyi-Varga Rebeka | Pápa-közélet | 1,5 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje sajtótájékoztatón ismertette pártja országos programját és a kapcsolódó rendezvényeket. A DK célja, hogy minél több választó megismerje a szeptember elején bemutatott, 150 pontból álló programot, amely az élet számos területére kínál javaslatokat. Szeptember 26-án Pápán programbemutató fórumot tartanak, ahol Molnár Bálint és Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő válaszolnak a helyi közösségeket érintő kérdésekre. Molnár Bálint hangsúlyozta, hogy a DK programja konkrét megoldásokat kínál a vidéki települések lakóit érintő problémákra, mint például a közösségi közlekedés és az orvosi ellátás nehézségei. A fórum célja, hogy a résztvevők megismerjék a program helyi vonatkozásait és lehetőséget kapjanak kérdéseik feltevésére.

A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje, Molnár Bálint sajtótájékoztatón számolt be pártja országos programjáról és a hozzá kapcsolódó rendezvényekről. Mint mondta, a DK célja, hogy minél több választó megismerhesse a párt szeptember elején bemutatott, 150 pontból álló programját.

A politikus hangsúlyozta, hogy a program az élet számos területére kínál javaslatokat, és fontosnak tartják, hogy azt személyes fórumokon is ismertessék. Ennek részeként szeptember 26-án, pénteken 17 órától Pápán programbemutató fórumot tartanak, amelyen Molnár Bálint mellett Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő is részt vesz.

Molnár szerint a személyes találkozások lehetőséget adnak arra, hogy az érdeklődők kérdéseket tegyenek fel, illetve megtudják, miként érintenék a program javaslatai a helyi közösségeket. Úgy fogalmazott, büszke arra, hogy a DK időben, még a választások előtt nyilvánosságra hozta programját.

A jelölt a sajtótájékoztatón kitért néhány olyan problémára is, amelyekkel a vidéki települések lakói gyakran szembesülnek. Példaként említette a közösségi közlekedés nehézségeit, a rossz állapotú utak miatt elérhetetlenné vált településeket, a bezárt postahivatalokat, valamint a háziorvosi ellátás nehéz helyzetét. Mint mondta, ezekre a kihívásokra a DK programja konkrét megoldásokat kínál.

A pénteki fórumon a párt képviselői részletesen bemutatják a programot, és a helyi vonatkozásairól is beszélgetnek az érdeklődőkkel.


Címkék: #Demokratikus Koalíció #Molnár Bálint #fórum

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás